Nem kérdéses, hogy a Juventus bajban van. A Bianconeri elmúlt öt meccséből négyet elvesztett, ezalatt pedig 12 gólt kapott. Ugyan legyőzték az Intert a bajnokság rangadóján, mégis hat pont hátránnyal figyelik a listavezetőt. A legtragikusabb valószínűleg mégis a Bajnokok Ligájából való kiesés, amihez egy méretes hazai zakó is járt.

A tendencia szerint a sikerek elmaradása miatt három, csakis három embert szokás hibáztatni - a fiatal edzőt, Ciro Ferrarát, valamint a két nagy nyári igazolást, Diegót és Felipe Melót.

Nyilvánvaló, mindhárman mélyen a várakozások alatt teljesítenek. Ferrara esetében kiütközött a tapasztalatlansága, illetve képtelen megtalálni a megfelelő taktikai hadrendet, héha már-már Ranieri-szerű hibákat elkövetve. Diego - ez talán vita tárgya lehet - csak egyetlen jó meccsre volt képes a Juventus mezében, amikor is az ő góljaival sikerült két vállra fektetni a Roma gárdáját. Felipe Melo pedig az ígéretes idénykezdet után mintha elveszett volna, plusz a passzai is szörnyűek.

Ugyanakkor talán túlzásokba esünk, amikor őket kritizáljuk. Például nem kell zseninek lennünk ahhoz, hogy lássuk: Diego egy kivételesen tehetséges karmester, csak a megfelelő társakra van szüksége a ragyogáshoz.

Felipe Melo a világ talán legerősebb válogatottjának csillaga, ahol mérkőzésről mérkőzésre kiváló teljesítményt nyújt. Nem kell messzire mennünk: hiába a Juventus-beli gyengének mondott formája, az Anglia elleni találkozón mégis a brazil nemzeti csapat egyik motorja volt. És persze mindezt úgy, hogy 2008 nyara óta nem pihent.

Ferrara pedig... nos, ő Marcello Lippi mellett tanulta a mesterséget. Mindannyian tudjuk, hogy Lippinek a labdarúgáson belül is saját politikája van - lásd Cassano és Miccoli mellőzése -, tehát feltételezhetjük, hogy csak látott valamit Ferrarában, ami miatt alkalmasnak találta a poszt betöltésére.

Akkor mégis, ki a felelős a mostani helyzetért?

Jelen pillanatban az a Juventus legnagyobb problémája, hogy a csapat összetétele úgy rossz, ahogy van. Egyszerűen megfogalmazva: a csapat egyik felének a technikásabb labdarúgás fekszik, míg a csapat másik fele az erőfociban van otthon. Nagyon úgy tűnik, hogy ez a két fél nem igazán illik össze.

Diegónak gyors, robbanékony, intelligens csatárokra van szüksége, akik le tudnak csapni átadásaira, akikkel tudna egy-kettőzni, és további varázslatokat bemutatni. Ez nem lehetséges egy cél-csatárral, mint Amauri, egy statikus befejező csatárral, mint Trezeguet, sőt bizonyos dolgokat figyelembe véve egy olyan erőcsatárral sem, mint Iaquinta. Vagyis minden alkalommal, amikor Diego labdát kap, és felnéz, nincs akinek passzolhatna.

A három, előbb említett csatár akkor tudja a legjobbját nyújtani, ha a kapu elé érkeznek az ívelések, hiszen mindhárman kivételesek a levegőben, de átlagosak a talajon.Ennek ellenére a Juventus azzal az elhatározással vágott neki az idénynek, hogy Diego játékmesterként középről irányít, és onnan próbálja helyzetbe hozni a befejező embereket.Csak nagyon ritkán látjuk, hogy a szélső védők - Grosso vagy Cáceres - ívelnek középre, sőt, ha a világbajnok nem játszik, akkor Molinaro részéről az idők végezetéig várhatnánk egy használható beadásra.

Ha kicsit visszább megyünk, és a középpálya hátsó részén vizsgálódunk, akkor további hibákat fedezhetünk fel. Felipe Melo és Momo Sissoko az elsőszámú jelöltek a védekező középpályás szerepére, noha mindketten rosszul passzolnak. Látszólag egyikőjük sem képes rá, hogy a labdát a technikás, támadó szellemű játékosok valamelyikéhez pontosan eljuttassa. Szóval az álom arról, hogy sikerül lemásolni a Barcelona "passzolj és mozogj" játékát már akkor összeomlott, mikor elkezdődhetett volna.

Ugyan a védelemben akadnak hiányosságok, a Juventusnak mégis megvannak a kellő minőségű játékosai a bajnoki versenyfutáshoz, vagy - most már csak feltételesen - hogy versenyben legyen a Bajnokok Ligája későbbi küzdelmeiben. Aki az ellenkezőjét állítja, az hazudik. Mint ahogy az is hazugság, hogy ha eltávolítjuk Ferrarát, Diegót és Melót, akkor minden megoldódik. Az igazi probléma a csapat rossz összetétele, mivel úgy tűnik, a két fél nem fér meg egymás mellett.

Éppen ezért a felelősség elsősorban a vezetőség tagjait, vagyis a Giovanni Cobolli Gigli, Jean-Claude Blanc, Alessio Secco triót terheli. Úgy tűnt, nyáron sikerült megnyerniük a kétkedőket az igazolásokkal, melyek után várható volt az előrelépés.

A nyár folyamán valószínűleg Luciano Moggi volt az egyetlen, aki kritikával illette a Juventus átigazolásait. Egyik legfőbb érvként gyakran hozta fel a Bianconeri rossz egyensúlyát. Úgy tűnik, ismét bebizonyosodott, miért is volt igazi átigazolási guru. Ő megértette, hogy a nagy nevek igazolása önmagában nem hoz sikert, hacsak nincs a csapat megfelelően összerakva.